Mindig figyelem, hogy a világ különböző tájain mi kerül az oltár közepére. Ez ugyanis sokat elárul arról, hogy milyenek a helyiek: milyen a lelkületük, a közérzetük, a kultúrájuk. Régóta feltűnt nekem, hogy Tenerifén, Spanyolországban, és gyakran Olaszországban is nem Krisztus, nem a kereszt van a központban, hanem Mária. És elgondolkodtatott: vajon van összefüggés a vidám, életerős, derűs mentalitásuk és aközött, hogy egy egészséges, életerős nő alakja van a szentély közepén? A templomokban sokszor egy jó passzban lévő, erőt sugárzó, harmincas-negyvenes nőként ábrázolják Máriát. Krisztus ezzel szemben általában szenvedő, keresztre feszített férfiként jelenik meg, a fájdalom, a teher, a halál képe. Pszichológusként tudom, hogy bármennyit is magyarázunk racionálisan a szimbólumok mögötti jelentésekről, a képek közvetlenül hatnak az agyunkra és az érzelmeinkre. Hipnotizálnak, ahogy mondjuk: közvetlenül sugallják, amit mutatnak, megkerülve az intellektust. Ezért merem kimondani azt is, amit talán a hivatalos liturgia nem mond ki. Nem tiszteletlenségből teszem, hanem abból a belső elköteleződésből, hogy rávilágítsak arra, ami a vallások mögött is az univerzális úton vezet: az emberi valóságra és az ébredés lehetőségére. Érdekes volt látni, hogy van olyan hely is, ahol Krisztust nem szenvedőként ábrázolják, hanem örömteli, befogadó, széttárt karú alakban. Erdélyben találkoztam ilyennel, és itt Tenerifén is láttam egy 16. századi